#Völner Pál

Völner "jutaléka" aprópénz lehetett ahhoz képest, amennyin Schadl és társai osztozhattak

A vagyonosabbak egy összegben fizettek az évi akár több százmilliós profitot termelő bírósági végrehajtói praxisokért, a kispénzűek részletfizetést kaptak – a hvg.hu értesülései szerint így működött a vesztegetés a bírósági végrehajtói karnál, amelynek elnökét és több tagját letartóztatták, a botrányba pedig belebukott Völner Pál államtitkár, aki – ha bűnösnek találják – 5-10 évet is kaphat.





Völner Pál, a vidéki ügyvédből lett fideszes középkáderből lett bukott miniszterhelyettes

"Mindig mérhetjük egymást úgy, hogy kinek mennyi pénze van, vagy kit, hogy áldott meg a természet külső jegyekkel, de ha azt a mércét vesszük alapul, hogy az ember Isten képmása, akkor az egész más dimenzióba kerül" - nyilatkozta két éve az egykori kisvárosi pártkáder majd képviselő, a szürke eminenciás, akinek gyorsan felépülő kormányzati karrierje semmisült meg a héten. De kicsoda tulajdonképpen Völner Pál? Portré.





Rengeteg lehallgatási anyag szól Völnerék ellen, a gyanúsítottak az államtitkárban láthatták a védelmet

Több ezer oldalnyi bizonyítékot, jórészt lehallgatási anyagokat gyűjtött össze a Nemzeti Védelmi Szolgálat abban a bűnügyben, amelyben Völner Pál, az igazságügyi miniszter államtitkára is gyanúsított lett – tudta meg a hvg.hu. Bár az ügy iratai egyelőre minősített adatok, információnk szerint az ügyészségen már azon dolgoznak, hogy a titkosításokat feloldják. Az ügy gyanúsítottjai őszintén megdöbbentek, hogy lebuktatták őket, mert vélhetően úgy érezték, Völner jelenti a garanciát a gördülékeny üzletmenetre.

Dezső András



Ligeti Miklós: Rendkívül primitív, pitiáner korrupcióval gyanúsítják Völner Pált

Kedd reggel kezdeményezte Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál igazságügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, miután a gyanú szerint rendszeresen 2-5 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Völner Pál lemondott államtitkári posztjáról, a vádakat viszont tagadja. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója azt mondja, az ügyészség által megfogalmazott gyanú a legősibb korrupciós modell, ennél a Simonka- és Boldog-ügy is szofisztikáltabb.

Windisch Judit




Völner-ügy: milliós kenőpénz lehetett az ára a végrehajtói állásoknak

Egyszeri akár tízmilliós összeg, vagy néhány milliós havidíj is lehetett az ára a hvg.hu értesülései szerint a bírósági végrehajtói praxisoknak, melyeket a végrehajtói kamara elnöke “segített intézni”, és ő ebből a pénzből juttathatott Völner Pál igazságügyi államtitkárnak, aki bár állítja, hogy nem követett el bűncselekményt, a vele szembeni gyanú hírére azonnal lemondott.

hvg.hu

Tarthatatlanná vált Völner botránya, pedig mindent megtettek, hogy fű alatt maradjon

Már a nyáron is figyelhették a Völner-ügy gyanúsítottjait a hatóságok, az ügyben azonban egészen addig teljes és szigorú hírzárlat volt, amíg a múlt héten el nem kezdtek szivárogni az információk az igazságügyi államtitkár érintettségéről. A hvg.hu értesülései szerint a kormánypártok mindent megpróbáltak megtenni annak érdekében, hogy a kínos ügy részletei minél tovább titokban maradjanak, lehetőleg egészen a választásokig.




Lemond Völner Pál

Völner Pált azzal gyanúsítják, hogy milliós összegeket fogadott el rendszeresen Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.

hvg.hu